A kávécserjét leginkább az Egyenlítő menti területeken termesztik, ahol a fejlődéséhez a legkedvezőbbek a feltételek. A termésbetakarítás ideje azonban a földrajzi fekvéstől függően változó. Az Egyenlítőtől északra a kávécserje termését szeptembertől év végéig szedik, az ettől délre fekvő területeken viszont a tavaszi hónapokban, de néha a szedési munkák elhúzódnak egészen szeptember végéig.

Az egész éven át tartó termésbetakarításra a különböző tengerszint feletti magasságban fekvő területeken van lehetőség. Néhány különlegesebb fajta esetében a bogyószedésre évenként mindössze egyszer van mód.

Kávécserje-termesztéssel és a kávébogyók ipari feldolgozásával világszerte több mint 25 millió ember foglalkozik, főként a fejlődő államokban, ahol a kávéexport nagymértékben befolyásolja a gazdaság állapotát, és egyúttal jövedelmező bevételi forrást jelent. Ez az ágazat, ami a jövedelmezőséget illeti, rögtön a kőolajkitermelés után következik. A kávécserje szinte bárhol termeszthető, ahol kedvezőek a feltételek, tehát a nagy ültetvényeken éppúgy, mint a kisebb erdőirtásokon. Maga a termesztés azonban jelentős tőkeberuházással jár, és nemcsak a cserjék ültetése és állandó gondozása jelent nem csekély anyagi ráfordítást, hanem a termés feldolgozása is. A nagy kiterjedésű ültetvények nagyobb hasznot hoznak, viszont ezzel párhuzamosan nagyobb anyagi ráfordítást igényelnek, főleg ami a foglalkoztatott munkaerő számát, az alkalmazott modern technikát és a talajminőséget illeti. A szokásos talajművelés mellett olyan fák kiültetését is szükséges elvégezni, melyek tartják a nedvességet, és további fontos feladatuk a kávécserjék védelme az erős napsugárzással szemben. A régebbi cserjéket rendszeresen trágyázni és öntözni kell, a kevésbé termők helyett pedig új cserjéket kell kiültetni.

Éppen amiatt, hogy a kávécserje-termesztés a világ második leginkább kifizetődő üzlete, a termesztők igyekeznek a lehető legjobb minőségű kávét kitermelni. Az ehhez vezető első fontos lépés pedig a kávébogyók megfelelő időben történő szedése, tehát el kell találni a legoptimálisabb érési állapotot. Az éretlen bogyók zöld színűek, melyek az érés során a sárgától a piroson keresztül egészen a sötétvörösig, vagy a liláig változtatják színüket. A termésnek tojás alakja van, és kissé a cseresznyére emlékezteti az embert.

A termés szedése során arra kell nagyon odafigyelni, hogy a piros színű érett bogyók közé semmiképpen se keveredjen éretlen, tehát zöld színű, vagy pedig túlérett bogyó. Szintén fontos a kártevők által megtámadott bogyók különválasztása, mert ellenkező esetben veszélyeztetnék az egész termés minőségét.

A vadon növő kávécserjék a sokméteres magasságot is elérik, az ültetvényeken azonban az egy vagy a kétméteres magasságig hagyják csak nőni, efölött pedig már nyírják.

Az anyagi ráfordítás mindenképpen magas, mind ami a termesztést, mind pedig ami a termésbetakarítást illeti, és főleg ott, ahol ez a munka kézzel történik. A kevésbé igényes ültetvényeken a bogyók szedésénél gépeket is használnak, melyek segítségével ez a munka jelentősen meggyorsítható, és anyagilag is jóval kisebb ráfordítást jelent. A gépeket viszont csak azokon az ültetvényeken tudják használni, ahol a kávécserjék szabályos sorokba vannak ültetve. A betakarítógépek megrázzák a cserjék ágait, mely által az érett bogyók a földre hullanak. A hátránya ennek a gépi módszernek viszont az, hogy az érett bogyókkal együtt a gyűjtőkosárba hullik sok levél és ág is, ezért ezeket a betakarítás végén kézzel el kell távolítani. Tehát felesleges munkát kell végezni, ami ráadásul időrabló.

Az ültetvények nagy részén a termésbetakarítás kézzel történik, kétféle lehetséges módszerrel. A minőségi Arabica esetében az úgynevezett kiválogatós módszert alkalmazzák, amely nagyon időigényes, mivel a betakarítómunkások néhány nap eltelte után visszatérnek az ültetvényre, és újból begyűjtik az érett bogyókat. Ezeket aztán az úgynevezett „nedves módszerrel” dolgozzák fel.

A kevésbé minőségi fajták esetében csupán csak egyszer mennek végig az egész ültetvényen, egyszerre begyűjtve valamennyi érett bogyót. Az így begyűjtött bogyókat a keésbé munkaigényes és olcsóbb „száraz” módszerrel dolgozzák fel.

Mindkét feldolgozási mód estében a fő hangsúly a zöld kávészemeken található héj eltávolításán van.

A termés begyűjtése igényes szezonális munka, amelynek során az ezt végző munkás átlagosan akár 100 kg termést is begyűjthet. Ennek a mennyiségnek azonban csak mintegy 20 százaléka valódi, hasznosítható kávészem.

Minden egyes kávészem lédús, édeskés gyümölcshúsba van beágyazódva, melyet három rétegű vastag burok véd. A száraz vagy pedig a nedves módszer során a fő feladat ennek a vastag héjnak az eltávolítása. Mindkét módszer hatással van a kávé minőségére és végleges árára.

A száraz módszer alkalmazása esetén nem megy végbe az erjedés folyamata, ezért ez a módszer kevésbé munkaigényes, és kizárólag csak a kevésbé minőségi fajtáknál használatos. A begyűjtött termésből el kell, hogy párologjon az összes nedvesség, ennek érdekében néhány héten keresztül a száraz levegőn hagyják. Ez alatt az idő alatt rendszeresen átfésülik, hogy megakadályozzák az erjedést. A levegőnek köszönhetően pedig a szemek héja megbarnul és porhanyóssá válik. Ez a módszer nem túlságosan drága, de nagyon oda kell figyelni arra, hogy a magok eléggé kiszáradjanak, illetőleg nehogy túlszáradjanak. A száraz módszert elsősorban az Arab-félszigeten, Közép-Amerikában és Brazíliában használják.

Az úgynevezett nedves módszer esetében végbemegy az erjedés folyamata. Ezért ez a módszer munkaigényes, és csak a minőségi Arabica fajták esetében használatos. Erről a kávéról mondják néha, hogy „mosott” kávé. A nedves módszerrel történő feldolgozás esetén megmarad a magok eredeti minősége, mivel sokkal kevésbé károsodnak a feldolgozáskor. A betakarítást követően a lehető leghamarabb szükséges a magok termésburkának az eltávolítása. Később ugyanis ennek az eltávolítása már problematikusabb lenne és eközben a szemek is károsodhatnának.

Víz segítségével történik az éretlen vagy a kiszáradt szemek eltávolítása, majd ezt követően az érett szemek esetében végbemegy az erjedés (fermentáció) folyamata. Ez néhány órán át is tarthat, és ezalatt oldódik fel az a ragadós réteg, mely a magok héját takarja. Az erjedés után a magok felülete érdesebbé válik és héjuk már nem ragad. Annak érdekében, hogy a magokat tárolni lehessen, tovább kell csökkenteni a nedvességtartalmukat, amely még a feldolgozást követően is mintegy 50 százalék. Tehát legalább még kéthetes szárítást igényelnek. Néha szárítóberendezéseket vesznek igénybe, de leggyakrabban a napon történik a szárítás. A szétterített magokat időnként forgatni kell, hogy egyenletesen száradjanak, és nehogy megrepedjen a pergamenszerű héjuk. A szárított szemeket pergamenkávé elnevezéssel illetik, és ebben az állapotban már elraktározhatóak, de egy évnél nem hosszabb időre. A kávé legveszedelmesebb ellensége a nedvesség, mely nagymértékben rontja a minőségét, ezért nagyon fontos a száraz és állandó hőmérsékleten történő tárolás.

A szállítás előtt a kávészemek felületéről hántológép segítségével eltávolítják a pergamenszerű héjat – ezt az eljárást nevezik hámozásnak vagy hántolásnak. Végül a kávészemeket fényezik, hogy tökéletesen eltávolítsák a felületükről a maradék, ezüstös színű vékony hártyát.

Az egész munkafolyamat végén a kávészemeket nagyság és vastagság szerint átválogatják, amely elengedhetetlen fontosságú a kávé megfelelő minőségéhez. Másik fontos tényező a szemek külleme és származási helye. Ezt egy 10-től 20-ig terjedő skálán értékelik, vagy pedig betűk segítségével, mint például AA.

A feldolgozás egyik legfontosabb fázisa a kávé pörkölése, melyre szakavatott szakemberek ügyelnek. Ez egy viszonylag bonyolult folyamat, amely közben nagy mennyiségű, a kávé ízét és illatát nagyban meghatározó illóanyag keletkezik. Ezek vízben oldódó anyagok, melyeknek köszönhetően a leforrázott kávé illatosabb, markánsabb, tovább növelve a kávéivás élvezetét. A kávé pörkölése különösen fontos folyamat, amit sosem szabad lebecsülni, viszont nagyon kell hozzá érteni. Amint a megpörkölődött kávészemek sötét színt kapnak, és fokozatosan eltávozik a maradék gőz is, egyre inkább érezhető lesz a jellegzetes kávéillat. A nem megfelelő módon történt pörkölés ízbelileg sokat ronthat az egyébként kitűnő minőségű kávén. Fontos tényező a pörkölési folyamat hossza, és az ehhez helyesen megválasztott hőmérséklet, ellenkező esetben nem jutnak a kávészemek felületére a szükséges illóolajok, és ennek következtében a kávé íze nem lesz az igazi. Az is előfordulhat, hogy a kávét túlpörkölik, vagy túl magas hőmérsékleti fokot választanak, ekkor kapja a kávé tipikus „égett” ízét.

Fontos a kávészemek nagysága és alakja, mert minden egyes szem más és más pörkölési módot kíván. Az egész pörkölési folyamat nagyon gyors, a nagyobb szemek nagyobb odafigyelést igényelnek, a legkönnyebb a kisebb szemek pörkölése. Ez a munkafázis, tehát maga a pörkölés úgynevezett forgódobokban történik, magas – 160 és 200 C° közötti – hőmérsékleten, amelynek során kémiai folyamatok játszódnak le, többek között a keményítő cukorrá, a fehérjék peptidekké történő átalakulása, és bizonyos savak lebomlása mellett megváltozik a kávé színe is. Fontos, hogy a kávészemek a pörkölés során folytonos mozgásban legyenek, mert ilymódon egyenletesen pörkölődnek és elkerülhető, hogy megégjenek. A pörkölési folyamatot a maga teljes hosszában felügyelni kell, mert a rossz pörkölés sokat ront a kávé minőségén. A szárított kávészemek színe e munkafolyamat előtt sötétzöld vagy sárga, és sem az ízük és az illatuk, sem pedig a színük nem tipikus még ekkor.

Csak a pörkölés után nyerik el a kávészemek jellegzetes barna színüket, és ízük, valamint illatuk – a felszínükre törő illóanyagoknak köszönhetően – markánssá válik. A pörkölés következtében a szemek térfogata megnő, viszont elveszítik eredeti súlyuk megközelítőleg negyed részét.

Tekintettel kell lenni továbbá e munkafolyamatnál arra is, hogy a legkitűnőbb Arabica-kávéfajták esetében elég csupán a halvány színt elérni, nincs szükség tehát intenzív pörkölésre, aminek köszönhetően megőrződik a finom íz és az illat. Az Arabica egyébként enyhén savas, és ez a savtartalom az enyhe pörköléssel még tovább nő.

A pörkölés következtében sötét színt kapott szemeket minél gyorsabban le kell hűteni, hogy az éterikus olajok nehogy elillanjanak belőlük, és megmaradjon a kávé minősége és illata. Némely helyen szokásban van a pörkölés utolsó fázisában különböző fűszereket adagolni a szemekhez, melyek aztán hatással vannak a kávé végleges ízére és illatára. Erre a célra leginkább szegfűszeget, gyömbért vagy pedig fahéjat használnak.

A szemeket négyféleképpen pörkölhetik: világos színűre, közepesen sötét vagy sötét színűre és végül teljesen sötét színűre. Mindegyik pörkölési szint más kávéfajtának és más elkészítési módnak felel meg. A világos szemek leginkább a tejes kávéhoz valók, a sötétebb színűek a feketekávéhoz, a legsötétebbek pedig az erős presszókávéhoz.

A kávé a felhasználókhoz kétféle formában jut el: vagy mint szemes vagy pedig mint őrölt kávé. Ajánlatos inkább szemes kávét vásárolni, az őrlést pedig otthon végezni, közvetlenül a kávéfőzés előtt, hogy semmi se vesszen el az aromából, mely különben az őrlés után gyorsan elillan. Fontos, hogy a kávét a megfelelő finomságra őröljük, mert a különböző kávék készítése egymástól eltérő minőségűre őrölt kávét kíván.